Abigail: A kezdet

4. Egész életem egy mákszemnyi fejezetben

Nem nagyon tudom minden egyes évemet részletesen leírni, ezért most már fellépek az iskolás   koromra. :)

Az első osztályban nem lett barátnőm. A tanítónénim viszont nagyon kedves volt. Ha valamit jól csináltam, mindig adott egy kisebb cukorkát. Nagyon megkedveltem a tanítónénimet, és nagyon szomorú voltam amikor a harmadik osztályban el kellett váljak tőle...
Tíz éves koromban elköltöztünk Münchenbe. Tizenkét éves koromban pedig Berlinben laktunk.
Most elmegyek egészen a 14 éves koromig.

Elsős gimis vagyok. Nem kedveltem meg ezt a gimit. Itt Berlinben nagyon más minden. Most majd kiderül, hogy jól választottak e anyáék. Nem biztos, hogy érdemes volt ide költözni. - gondoltam.
Most hazafelé tartok. A szobám egy tinis, eléggé kicsi szoba. Elég zsúfolt. Utálom.
Nem akartam ide költözni. Münchenben volt a legjobb.
A szobába ahogy belépünk, rögtön egy rendetlen ágyat láthatunk. Az ágy mellett egy üres helység van. Az ajtó mellett egy sminkasztal található, és a sminkasztal mellett pedig egy bazi ruhásszekrény. Most éppen nagyon rendetlen a szobám. Persze már két éve itt lakunk, de nekem semmi kedvem rendet rakni. Ha már anyáék kényszerítettek a költözésre, legalább hagyjanak békén! - gondoltam mérgesen. Ledobtam az iskolatáskámat és levetettem magamat a ruhával borított, kekszmorzsás ágyamra, és elkezdtem chatelni a barátnőmmel. Azt mondta, hogy összeveszett a barátjával. Éppen segíteni akartam neki amikor nyílt az ajtó és a szomszéd kisfiú, Kevin lépett be az ajtón, és kényszerített, hogy játsszam vele. Ő még csak hat éves, persze, hogy nem érti meg, hogy a barátnőmnek most nagyon fontos a segítség, de ő csak nyúzott. Ordítottam anyunak, de persze, hogy ilyenkor mindig a kicsinek van igaza. Kilöktem hát Kevint az ajtón és kulcsra zártam magamat.
Gyorsan írtam még pár sort a barátnőmnek, majd lementem vacsorázni. (Én fönt lakok az emeleten.)