Abigail: A kezdet

6. Kevin mit műveltél??

-Kevin mit műveltél? - kiáltottam végül.

-Ööö...háát..nem tetszik? - kérdezte Kevin.

Kevin ugyanis rendet rakott a szobámban, és átrendezte azt.

-Nem, Kevin! Egyáltalán nem tetszik. Először meg kellett volna kérdezz! - kiáltottam.

-Gyere, Eli! 'Rakjunk rendet'! - mondtam.

(Kevin a szomszédunk.)

Kevin szomorúan kiballagott az ajtón, én pedig utána. 

-Kevin! Bocsi, hogy úgy rád kiabáltam, de egyáltalán nem tetszik az átrendezés. Bocsi, Kevin!

-Semmi baj, Abi! - mondta Kevin szomorúan.

Visszamentem a szobámba.
-Jajj, hol is kezdjem?!
-Szerintem rendezzük vissza, és utána azt csinálhatsz vele, amit csak akarsz! - adott tanácsot Eli.
-Jó, rendben.
Nagy nehezen visszahúztunk minden bútort a helyére. Aztán leültünk beszélgetni...:
-Ma voltál edzésen? - kérdeztem Elitől.
-Nem. Hát most jöttem a suliból! - kacagott.
Nem nagyon tudtunk mit csinálni. A telómra töltöttünk vicceket és más appokat. Végül Elinek haza kellett mennie, én pedig lementem ebédelni... 

Abigail: A kezdet

5. Egy napom a gimiben

Másnap persze gimibe kellett menjek. Ott volt Elizabeth, a barátnőm. Tegnap vele chateltem. Nem tudok még semmi fejleményt róla.

-Szia Abi! - hallottam Elizabeth hangját.

-Szia Eli! - kiáltottam.

-Képzeld! - szaladt oda hozzám. Mégsem hagy el a barátom! Köszönöm, hogy tanácsot adtál!

-Szívesen! - mondtam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jót írok majd, Eli! - kacagtam.

Bementünk a gimibe. Rengeteg tini jár a berlini gimibe. Az 1. osztályban harmincöten vagyunk. 

A legelső óra Fizika, amit én nagyon szeretek. Elizabeth nem szereti, mert szerinte unalmas. Pedig csak oda kell figyelni, és máris elképzeled ami az órán történik. Elizabethnek azért olyan unalmas, mert odafigyelés helyett, levelezik a barátjával. Vagyis ír neki papírra egy titkos üzenetet és azt továbbítja, a mellette ülőkkel. Elizabeth és Hans elég messze ülnek egymástól, így muszáj Elinek továbbítani a titkos levelet. Na de mindegy. Inkább figyelek az órára.

Ma még volt óránk, és aztán hazamentünk. Eli jött hozzánk, hogy egy kicsit beszélgessünk, mert már rég volt nálunk. Amint beléptünk a házba, rögtön láttam, hogy Kevin éppen belép a szobámba. Rögtön ordítva, ledobtam a táskámat és rohantam föl, a szobába. Nem tudom, hogy Kevin miért megy állandóan a szobámba. Mi dolga van ott? Én nagyon nem szeretem, ha valaki az én tudtom nélkül a szobámba járkál. Eli is felszaladt és mind a ketten meglepődtünk, azon, amit a szobámban láttunk...

Abigail: A kezdet

4. Egész életem egy mákszemnyi fejezetben

Nem nagyon tudom minden egyes évemet részletesen leírni, ezért most már fellépek az iskolás   koromra. :)

Az első osztályban nem lett barátnőm. A tanítónénim viszont nagyon kedves volt. Ha valamit jól csináltam, mindig adott egy kisebb cukorkát. Nagyon megkedveltem a tanítónénimet, és nagyon szomorú voltam amikor a harmadik osztályban el kellett váljak tőle...
Tíz éves koromban elköltöztünk Münchenbe. Tizenkét éves koromban pedig Berlinben laktunk.
Most elmegyek egészen a 14 éves koromig.

Elsős gimis vagyok. Nem kedveltem meg ezt a gimit. Itt Berlinben nagyon más minden. Most majd kiderül, hogy jól választottak e anyáék. Nem biztos, hogy érdemes volt ide költözni. - gondoltam.
Most hazafelé tartok. A szobám egy tinis, eléggé kicsi szoba. Elég zsúfolt. Utálom.
Nem akartam ide költözni. Münchenben volt a legjobb.
A szobába ahogy belépünk, rögtön egy rendetlen ágyat láthatunk. Az ágy mellett egy üres helység van. Az ajtó mellett egy sminkasztal található, és a sminkasztal mellett pedig egy bazi ruhásszekrény. Most éppen nagyon rendetlen a szobám. Persze már két éve itt lakunk, de nekem semmi kedvem rendet rakni. Ha már anyáék kényszerítettek a költözésre, legalább hagyjanak békén! - gondoltam mérgesen. Ledobtam az iskolatáskámat és levetettem magamat a ruhával borított, kekszmorzsás ágyamra, és elkezdtem chatelni a barátnőmmel. Azt mondta, hogy összeveszett a barátjával. Éppen segíteni akartam neki amikor nyílt az ajtó és a szomszéd kisfiú, Kevin lépett be az ajtón, és kényszerített, hogy játsszam vele. Ő még csak hat éves, persze, hogy nem érti meg, hogy a barátnőmnek most nagyon fontos a segítség, de ő csak nyúzott. Ordítottam anyunak, de persze, hogy ilyenkor mindig a kicsinek van igaza. Kilöktem hát Kevint az ajtón és kulcsra zártam magamat.
Gyorsan írtam még pár sort a barátnőmnek, majd lementem vacsorázni. (Én fönt lakok az emeleten.)

Abigail: A kezdet

3. Az óvoda és Kíra

Az óvodába nagyon korán kellett kelnem. Vagyis nekem koránnak tűnt.

Nem nagyon kedveltem meg az óvodát még a harmadik napon sem.

Egyik nap viszont megismerkedtem egy nagyon kedves, velem, egyidős lánnyal, Kírával.

-Szia, te Abigail vagy igaz? – kérdezte Kíra.

-Igen! – kiáltottam. Téged hogy hívnak?

-Én Kíra vagyok. Üdvözöllek az oviban. Majd az ebédnél van kedved mellettem ülni? – kérdezte.

-Hát, persze! – mondtam. Hol ülsz? Még nem nagyon láttalak.

-Ott, a második asztalnál. Ott ülnek a barátaim is. Akkor van kedved mellettünk ülni?

-Igen. Nagyon szeretnék! J

Így hát meglett életem legelső barátnője, Kíra.

Abigail: A kezdet

2. Életem második éve

A második évemben nem sok dolog történt.

Elmentünk kirándulni az állatkertbe, amiből én semmit nem jegyeztem meg. Persze még csak két éves voltam, nem is várhattak el tőlem többet.

Anyáék azon gondolkodtak, hogy melyik óvodába járjak majd. A legjobb óvodát akarták kiválasztani nekem.

-Jövőre már három éves lesz. – mondta apukám. Szerintem a Kindergeld lesz a leg megbízhatóbb!

-Nem, August! – mondta anya. Szerintem a Kindergeld az túl olcsó és régi! A Tagesmutter sokkal jobb. Picit drágább, de legalább nem bánnak úgy a gyerekekkel mintha kutyák lennének!

Így hát a Tagesmutter nevezetű óvodába kellett járnom hároméves koromban.

Abigail: A kezdet

Gergely Johanna Panna

Abigail: A kezdet

1. A kezdet

Adatai:

-Név: Schmidt Abigail, német eredetű magyar lány.

-Beceneve: Abi.

-Életkora: 14 év.

-Szülei: Schmidt August és Schmidt Leona.

-Kevenc színe: fekete, lila.

-Kedvenc (házi) állata: ló.

-Kedvenc édessége: tejcsokoládé.

-Haja színe: barna.

-Szeme színe: kék.

-Testvére (i): -

-Álma: hogy egyszer orvos lehessen, és sok emberen segíthessen. 

Sziasztok, Abigail vagyok. Nem tudom, hogy hol is kezdjem a könyvet, amiben az életemet írom le. Ebben a könyvben minden rész egy-egy évemet fogja jelenteni! Mindent megpróbálok részletesen leírni. 

Kezdjük is el!:

Otthon születtem, Bécsben. Anyukám úgy döntött, hogy otthon akar engem a világra hozni.

Apukám csak nagy nehezen akart belenyugodni az otthonszülésbe…

-Kislány! – kiáltotta a bába. Kislányod született, Leona!

-Abigail lesz a neve. Az apja örömére. (Merthogy ez a nevem jelentése.)

A bába megmérte a súlyomat, és a hosszomat.

-3500 gramm és 48 cm. – állapította meg végül.

Lassan cseperedtem, cseperedtem. Anyukám azt mondta rólam, hogy jó gyerek voltam.

Sokáig szoptam. Azt hiszem három évig. Nem kaptam cumit és cuclit sem. Anyukám szerint ez nem tett volna jót nekem.

Persze amint megtudták a rokonaim, hogy megszülettem, rögtön eljöttek, hogy meglátogassanak, és, hogy ajándékokkal halmozzanak el.

Legelőször eljött a nagymamám és a nagypapám. Apukám szülei. Hoztak nekem kis ruhákat és anyukáméknak csokit.

Aztán amint elmentek a nagyszüleim, megérkeztek a szomszédaink. Ők is hoztak ajándékokat. Aztán persze még nagyon sok ismerősünk eljött.

Mikor hat hónapos lettem, elérkezett a keresztelő napja. Ide is nagyon sok ismerősünket hívtuk meg.

Hát így telt el az első évem.